Másokat is szeretnék támogatni

Amikor a saját utadból hivatás születik

Vannak, akik egy idő után már nemcsak önmagukat szeretnék jobban érteni. Megjelenik bennük a vágy, hogy mások fejlődését is támogassák.

Ehhez azonban a jó szándék önmagában nem elég. Szükség van önismeretre, módszertani tudásra, gyakorlatra, etikára, felelősségre és arra a képességre, hogy úgy tartsunk teret egy másik ember számára, hogy közben ne akarjuk helyette megélni vagy megoldani az életét.

LEMangURIA® Tánc Navigátor szakmai fejlődési út

A Navigátor nem koreográfiát tanít.

Figyelmet, jelenlétet és teret tart egy olyan mozgásos folyamat számára, amelyben a résztvevő saját élményén keresztül tanulhat önmagáról.

A szakmai út részei többek között:

  1. testtudatosság, tudatos jelenlét, szabad mozgás és improvizáció,
  2. csoportdinamika, tértartás, kommunikáció, önismeret, módszertan, etika,
  3. gyakorlati tapasztalat, mentorálás és szakmai közösség.

Ez nem csupán technikák elsajátítása.


Aki másokat szeretne kísérni, annak önmagával is folyamatos kapcsolatban kell maradnia.

Ezért a képzés egyszerre szakmai és személyes fejlődési folyamat.


Szeretném megtapasztalni

Kapcsolat

Miben keresel támogatást?

Egyéni mentorálás • Önismereti program • NŐ 8-szor • LEMangURIA® • Navigátor • Elvonulás • Előadói felkérés • Média • Szervezeti fejlesztés / B2B együttműködés • Egyéb

Kezdjünk egy beszélgetéssel

Nem kell pontosan tudnod, melyik programot keresed. Elég, ha tudod, mi az, ami most foglalkoztat.

Kidolgoztam egy 12 kérdésből álló iránytű programot, melyet e-mailen kérésedre elküldök neked, és válaszaid nyomán segítek megtalálni a megfelelő kapcsolódási lehetőséget a számodra.