Az önazonosság alkímiája a női létben.

A Nő jelenlétének különösen transzformatív minősége van.

Ez a minőség ott él az érintésében, a figyelmében, a nevetésében. Abban, ahogyan kérdez, meghallgat, vagy csendben helyet ad annak, ami éppen van. Megjelenhet egy elkészített ételben, egy őszinte mondatban, egy szabadon megélt mozdulatban. Ez, az az étel amit a nagymamánk, vagy édesanyánk készít az egyedi, megismételhetetlen ízével, az a hang ami esténként jó éjszakát kívánva betakar és védelmez a sötétségbe képzelt szellemektől, és ez, az az őszinte öröm, amikor szabadon táncolva szárnyalunk a boldogságtól.

Amikor a Nő önmaga, érzi, mikor tud adni, és mikor van szüksége arra, hogy őt is megtartsák. Tud közel lépni, és tud határt húzni. A lágyságában is van tartása és kitartása.

Számomra ebben rejlik a női erőm: kapcsolatban maradni önmagammal, miközben kapcsolódok a másikhoz.

Amikor elveszítjük magunkat másokban, elveszítjük önmagunk erejét.

A Nő szeretete teret adhat a Férfinak is, hogy megpihenjen, letegye a nap terheit, közelebb kerüljön önmagához. Ennek a térnek azonban kölcsönösségből van ereje. Mindketten megérkezhetnek benne. Mindketten adhatnak, és mindketten elfogadhatnak.

Önmagamnak lenni számomra élő, mindennapi gyakorlat.

Figyelni arra, amit a testem jelez. Meghallani a saját igényeimet, mikor kell igent, és nemet mondani. Felismerni, mikor mozdulok örömből, és mikor visz tovább a megszokás. Megengedni, hogy az erőm mellett a fáradtságom, a bizonytalanságom és a vágyaim is helyet kapjanak.

Van, amikor áramlok, máskor megállok. Van, amikor lágy vagyok, máskor határozott. Mindezekben keresem azt a mozdulatot, amely belőlem fakad. Amelyben igaz vagyok.

A belső rend számomra innen születik.

Ebből a rendből választok társat, vállalok elköteleződést, teremtek otthont. Innen válhat a gondoskodás szabadon adott szeretetté, úgy, hogy közben én is benne maradok a saját életemben.

A hétköznapi egyszerű feladatok pont olyan fontosak, mint az önmegvalósító álmok beteljesítése. Az egyszerűségben meg lehet élni a figyelem, öröm és szeretet állapotait. Lehet így vasalni, mosni, takarítani, hallgatni, várni, bármilyen tevékenységet végezni. És, ha ezt meg is valósítjuk, így is lehet fáradtság, szükség, közös megbeszélés, feladatmegosztás, újratervezés. Az életünk rendjét mi alakítjuk.

A nőiségemnek helye van az alkotásban, a csendben, a táncban, a családban, munkában és a pihenésben. Ott tud kibontakozni, ahol szabadon jelen lehetek azzal, aki vagyok.

Az önazonosság alkímiája számomra az, ahogyan a belső felismerés lassan életet formál. Egy tisztább döntést. Egy kimondott mondatot. Egy őszintébb kapcsolódást.

A világ ettől még hozhat nehézséget, rendetlenséget, fájdalmat. De egyre tisztábban érzem, hogyan szeretnék jelen lenni benne, és ez felszabadít, utat mutat.

A belső rend irányít.

ÉletTáncomat magam járom.